Mozaik a családom

Mozaikcsaládban harmóniában

10 támpont a kapcsolattartáshoz válás után

Mostanában nagyon sokan keresnek meg minket azzal a kérdéssel, hogy hogy lesz a legjobb a gyereknek a válás után. Szerencsére egyre több a tudatos szülő, aki szeretné jól csinálni, és igyekszik szakember segítségével végiggondolni azokat a főbb szempontokat, amelyek meghatározzák a válás utáni kapcsolattartás számukra megfelelő módját. Persze mindenkire érvényes recept nincs, minden élet, minden család, minden válás más, így mindenkinek meg kell találnia a saját legjobb megoldását. De van néhány olyan támpont, amelyeket minden esetben érdemes megfontolni.

Nézzük, mik ezek!

 33944220_1657877950931981_5475988138809622528_n.jpg

  1. A kapcsolattartás a gyerekről (is) szól

Régen „láthatás”- nak hívták. Amit nagy valószínűséggel mindenki úgy értelmezett, hogy ebben az időben a szülő láthatja a gyereket. Vajon miért nem arról van szó, hogy a gyerek láthatja a szülőt? Szerencsére a jog már kapcsolattartásról beszél és a hétköznapi szóhasználatban is egyre többször jelenik meg ez a kifejezés. Mennyivel szebb, nem igaz? A kapcsolatban benne van a kölcsönösség. A kapcsolódásról, az együttlétről szól és nem arról, hogy a szülő, mint egy tárgyat „megkapja” és birtokolhatja arra az időre a gyereket, mert joga van hozzá. Szeretném kihangsúlyozni, hogy elsősorban az itt a lényeg, hogy a gyereknek van joga a mindkét szülőjével való kapcsolat ápolásához.

Ami megkérdőjelezhetetlen, hogy kell egy rendszer. A gyerekeknek biztonságot és nyugalmat ad, ha számukra átlátható és kiszámítható rendszere van a kapcsolatnak. Érdemes akár a lakásban egy jól látható helyen kifüggesztett naptáron előre beírni/rajzolni az anyánál-apánál töltött napokat, így mindenki könnyebben alkalmazkodik a váltásokhoz. A keretek persze legyenek rugalmasak, de ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan át kell lépni őket. Minél több a fix pont, a rendszeresség, a kiszámíthatóság, annál jobban érzik magukat a gyerekek.

 

  1. A „bármikor láthatod” veszélyei

Egyetértésben váló házastársaknál nagyon gyakori az olyan szóbeli megállapodás, melyben ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzanak el a két fél között, mint a ’bármikor átviheted őket magadhoz’ vagy a ’bármikor felugorhatsz hozzájuk’. A válást szorgalmazó fél, sokszor a bűntudata által vezérelve mutat ilyen „engedékeny” hozzáállást a volt házastársához. Azt gondolja, talán enyhíti ezzel azt a hatalmas űrt és fájdalmat, amit a válás okoz abban a félben, akit ez felkészületlenül ért, és aki nem így szerette volna, hogy folytatódjon az élete.

Elsőre nagyon szépen és meghatóan hangzik ez a liberális hozzáállás, de ne felejtsünk el hosszútávon gondolkodni! Gondoljuk végig már a válásnál, hogy a kapcsolattartásnak milyen formája az, ami majd egy új partnerrel, mozaikcsaládban élve is kivitelezhető lesz. Ha kialakul egy új család, annak fontos, hogy legyenek kijelölt határai. Amiket nem szerencsés, ha a különélő szülő bármikor, bárhogy átléphet. Még akkor is tartsuk ezt szem előtt, ha a válás körüli időszakban csak szürreális fantáziának tűnik, hogy valaha újból párkapcsolatban éljünk.  

Arról nem is beszélve, hogy a gyermek biztonságérzetét is megingatja, ha a szülők össze-vissza, kiszámíthatatlanul jelennek meg az életében. 

 

  1. A 24 órás ügyelet

Problémás és megterhelő lehet a válás utáni időszakban, ha az egyik fél rendszeresen „használja” a másikat gyerekmegőrzésre a saját idejében, mögé téve még egy olyan ideológiát is, hogy ezzel csak örömöt szerez volt házastársának, hisz addig is együtt lehet a gyerekekkel. Ettől határozottan óvnám az elvált feleket. Igaz, hogy a volt házastársakat a szülőszerep továbbra is összeköti, de ez nem jelenti azt, hogy ilyen módon ki-be mászkálhatnak egymás életébe.

Feszültségekkel teli dinamikát indíthat el, ha nem vesszük figyelembe a gyerekek idejében kijelölt határokat. Előbb-utóbb kialakulhat egyfajta szerepleosztás a két elvált szülőfél között: az egyik tudja, hogy bármit megtehet és kérhet (cserét, időpontmódosítást stb.), ezzel rendszeresen élni is fog és kihasználja ezt a helyzetet, a másik pedig arra rendezi be az életét, hogy mindig ugrásra készen álljon, és tudjon menni a gyerekekért vagy tudja fogadni őket, ha kell. Ennek következtében szép lassan lemorzsolódhatnak a barátai, hiszen rendszeresen lemondja a találkozókat, kiüresedhetnek a hétköznapjai, mert semmilyen programot sem mer tervezni és bevállalni. Párkapcsolat kialakítása pedig szinte lehetetlen küldetésnek tűnik akkor, ha az ember úgy érzi, a volt házastársa és a gyerekek miatt folyamatos, huszonnégy órás ügyeletben tölti az idejét.

A válás után két különálló egyszülős család keletkezik, és fontos, hogy ennek a két külön családnak legyenek határozottan meghúzott külső határai.

 

time-2980690_1920.jpg 

  1. A szülővel töltött idő nem program, hanem állapot

Gyakran tapasztalom, hogy olyan esetekben, ahol az egyik szülőnél kevesebbet tartózkodik a gyermek, ez a szülő úgy tekint erre az időre, mintha ez a gyermeknek egy programja lenne. Mit is jelent ez és mikor okozhat problémákat? Például akkor, ha a gyereknek esetleg más programja is akad. Amikor a kamasz szeretne találkozni a barátaival, vagy amikor egy kisiskolás meghívást kap egy osztálytársától ottalvós szülinapi bulira. Ilyenkor hangzik el a szülő szájából, hogy „de hát most az a programod, hogy nálam vagy”, minek következtében nem engedi el a gyermeket az izgalmas társasági eseményre vagy éppen érzelmi ráhatást alkalmaz, ami a „de hát legalább ezt a kis időt töltsük együtt” típusú mondatokban tör felszínre.

Hatalmas terhet tesz a gyermekre az a szülő, aki érzelmi ráhatással vagy szigorral próbálja elérni, hogy a gyermek a nála töltött idő minden percét valóban vele töltse. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg olyan lehetőségtől fosztja meg, mely segítheti iskolai beilleszkedését, kortársaival való kapcsolatai alakulását, szociális készségei fejlődését. Ilyen esetekben nem a gyermek fontos a szülőnek. A szülő saját magának próbálja biztosítani, hogy a „birtoktárgyként” értelmezett gyermeke valóban a birtokában legyen arra az időre.

 

  1. Széttördelt hetek

Számos esetben találkozom olyan családokkal, ahol a válófélben lévő szülők azt gondolják, a gyermek nem bír ki két napnál többet nélkülük, így teljesen felszabdalják a hetet két-három napos szakaszokra. A gyerek tehát a két hét leforgása alatt ötször-hatszor is áthurcolkodik egyik szülőtől a másikhoz.

Ez a napokra szabdalt felosztás sajnos sok esetben nem a gyerekekről, hanem a szülőkről szól: ők érzik azt, hogy nem bírnak ki két-három napnál többet a gyermekeik nélkül, és ezt az érzésüket rávetítik a gyermekre. Gondoljunk bele! Jobb inkább a néhány naponkénti, hurcolkodás, a gyermekünk folyamatos libikóztatása egyik szülőtől a másikig, mint az, hogy öt napig vagy akár egy hétig nem látjuk őt? A gyakorlatban az derül ki, hogy a gyermek azon a napon, amelyen átmegy egyik helyről a másikra, még az alkalmazkodás, az átállás idejét tölti. Neki is szüksége van néhány órára, mire visszarázódik az ottani szabály- és szokásrendszerbe. Utolsó este pedig elképzelhető, hogy fejben már a másik helyen van, arra gondol, ott mit fog majd csinálni másnap. Ha két napot tölt egy szülőnél, akkor tulajdonképpen ezzel el is megy az a két nap. Alig lesz olyan nyugodt időszak, amit ne alkalmazkodással vagy készülődéssel töltene.

 

  1. Azok a fontos hétköznapok

Még nagyon elfoglalt szülők esetében is azt javaslom, hogy próbálják meg úgy szervezni az életet, hogy hétköznapokat is tudjon náluk tölteni a gyermek. Mindkét szülőjével élje meg, hogy reggel korán fel kell kelni, délután leckét kell írni, este pedig időben ágyba bújni. Ha csak hétvégéket tölt valamely szülőnél a gyermek, az a felhőtlen szabadság időszaka lesz, amikor a szabályok sokkal rugalmasabban kezelhetők. Kevésbé jelennek meg azok a kötelezettségek, melyeket a szülőnek be kell tartatnia a gyermekkel, és ami miatt korlátozni, fegyelmezni kell őt. Így könnyen kialakulhat a jó szülő-rossz szülő felosztás a gyermek fejében a szüleiről. Ez a hétvégi szülőnek elsőre nagyon vonzónak tűnik, hiszen a gyerkőc élvezi a nála töltött időt, de a hónapok, évek során rájön arra, hogy a valódi szülőszerepből teljesen kiszorul. Nem lesz szerves része a gyermek életének, akár azt is mondhatnánk, hogy nem lesz igazi szülő, hiszen csak a bulizás, lazítás, szórakozás kapcsolódik a személyéhez. 

 

family-outing-421653_1920.jpg

  1. Feszültségmentes vasárnapok

Valószínűleg a hétvégi apukák idejéből származó jogi gyakorlat állhat amögött a rossz beidegződés mögött, hogy sok családban vasárnap este van a váltás. Ugyanis ha az érzelmi szempontokat nézzük, akkor teljesen érthetetlenné válik ez a gyakorlat. Hogy miért is? Nem jó annak a szülőnek, aki viszi a gyereket, hisz úgy kell szervezni a vasárnapot, hogy ha bármi program van, arról biztos visszaérjenek este hatra, de ha csak éppen otthon vannak és mondjuk tanulnak a gyerekek, lehetőleg az is fejeződjön be időben, hisz indulni kell. Nem jó a másik szülőnek sem, mert neki is úgy kell szervezni a vasárnapját, hogy hatkor fogadhassa a gyerekeket, ráadásul már egész vasárnap azon morfondírozik, hogy mivel várja őket vacsorára. És persze ha valamiféle zseniális étekkel készül, a gyerekek tuti tele hassal érkeznek, ha pedig még nem főzött semmit hatra, akkor biztos, hogy farkaséhes gyerekcsorda ront be a lakásba. Valamint még biztos eszébe jut az egyik gyereknek este hétkor, hogy a holnapi rajzórára A2-es kartont kell vinni, tehát el kellene szaladni a papírboltba. Ilyenkor persze egyik szülő dühös lesz másik szülőre, hogy miért nem intézte ezt el a gyerekkel a hétvégén. És ha a szülők mindezek miatt feszültek, persze, hogy a gyerekeknek sem lesz jó.

Személy szerint azt tanácsolnám mindenkinek, hogy felejtse el a vasárnapi átadást. Menjenek hétfő reggel attól a szülőtől óvódába/iskolába a gyerekek, akinél a hétvégét töltötték. Így lesz a legnyugisabb mindenkinek.

 

  1. Mindkét helyen otthon

Egyes nézetek szerint azért nem jó az „egy hét itt-egy hét ott” felosztás, mert kell egy hely, amit a gyermek otthonának tekint. Igen ám, de így rögtön felmerül a kérdés, hogy akkor a másik hely mi? A másik szülőnél nincs otthon? Ha mindkét szülő felelősséggel gondoskodik a gyermekéről, akkor megteremti  azokat a feltételeket - saját szobát vagy egy kis kuckót, saját bútorokat és használati tárgyakat - amelyektől a gyerek otthon fogja magát érezni nála. És igen, ilyen értelemben ezeknek a gyerekeknek két otthonuk lesz, hisz az a lényeg, hogy mindenhol jól érezzék magukat, mindkét helyen önmaguk lehessenek.

 

  1. Közös programok

Sok szülő válás után is fogát összeszorítva, tele rengeteg feszültséggel együtt szülinapozik vagy karácsonyozik volt partnerével, és közben mindketten azt gondolják ezt azért teszik, hogy jó legyen a gyereknek. Mert milyen jó neki anyát és apát együtt látni egy családi programon. Valóban. Egy gyereknek nagyon jó anyát és apát együtt látni. Akkor, ha anya és apa szeretik egymást és boldog párkapcsolatban élnek. Ha elváltak, azt nyilván azért tették, mert ez nem állt fenn. És ezt természetesen, hogy a gyermek is tudja. Tudja és érzi, hogy anya és apa nagyon feszült, dühét visszanyelve, fájdalmát eldugva próbál erőltetetten belemosolyogni a fényképezőgépbe a gyerek szülinapi tortája felett. Na de akkor mi legyen a családi ünnepekkel? A válásnál két egyszülős család keletkezik, tehát fontos, hogy mindkét szülő megteremtse a saját családjukra vonatkozó ünnepi rituálékat.

A tapasztalat azt mutatja, hogy azoknál a gyerekeknél, ahol a szülők nem fogadják el ezt a tényt és elválva, külön élve megpróbálnak továbbra is erőltetett módon egy családként funkcionálni egyes alkalmakkor, és teszik mindezt a „gyerek érdekében” sokkal gyakrabban jelennek meg újraegyesítési fantáziák és ehhez kapcsolódó szorongásos tünetek.

 

  1. A döntés a szülőké

Olyan válásoknál, ahol a gyermek már kiskamasz, kamasz korba lépett és önállóan közlekedik a két különélő szülője között, gyakori, hogy a volt házastársak a gyerekre bízzák: döntse el ő, mikor, mennyit és hol szeretne tartózkodni. Mindkét helyen megteremtik számára a személyes életteret, de a szülők úgy döntenek, nem szabályozzák be azt, mikor, melyikőjüknél hajtja álomra a fejét. A nagy szabadsággal azonban nem ajándékot adunk gyermekünknek. Ez számára sokkal inkább terheket jelent. Egy kamasz gyerek is a szüleitől várja még a biztonságot és a stabilitást. Főleg a válás utáni életszakaszban erre egy nagyon önálló, az életét jól menedzselő tizenévesnek is hatalmas szüksége lehet. Ő nem tud dönteni a szülei között, neki mindketten egyformán fontosak. Segítsünk szülőként abban, hogy felállítunk egy rugalmasan működtethető, de tiszta rendszert, kereteket adva ezzel gyermekünk mindennapjainak!

team-spirit-2447163_1920.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozaikacsaladom.blog.hu/api/trackback/id/tr4814685202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mozaik a családom

Blog a a harmonikus együttélésre törekvő "mozaikkészítőknek" a mozaikcsalád-építés nehézségeiről, örömeiről, tanulságos élményeiről

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása