Mozaik a családom

Mikor megtudtam, hogy a Duna Tv felfrissíti gyerekkorom egyik ikonikus tévéműsorát, a Családi Kört, elsőként az futott át az agyamon, milyen jó lenne, ha majd egyszer mozaikcsaládokról is esne benne szó. Persze gyorsan le is hűtöttem magam, mert egyrészt az elmúlt években a média részéről nem éreztem túl nagy nyitottságot a téma iránt, másrészt, gondoltam, annyi fontos terület van a család témán belül, talán majd a huszadik adás körül lesz érdemes odafigyelni.

És mit látok pár napja, miről fog beszélgetni Rókusfalvy Lili és apukája Rókusfalvy Pál április 7-én a második adásban? A mozaikcsaládokról. Ezekszerint mégse annyira tabu, mégse annyira huszadrangú, legalábbis a Duna Tv vette a bátorságot, hogy vasárnap este főműsoridőben erről a nem hagyományos családformáról beszéljen. Örültem és nagy izgalommal vártam a vasárnap estét. Bíztam a Duna Tv szakmai felkészültségében és reméltem, hogy nem a téves sztereotípiákat erősítik majd, hanem rendet tesznek kicsit a fejekben a témával kapcsolatban, emberközelibbé, emészthetővé teszik a mozaikcsaládok kérdéskörét.

Az egy kicsit elszomorított, hogy az írásos beharangozókban nem sikerült jól eltalálni a szó helyesírását (összetett szó lévén természetesen a mozaikcsalád szó egybeírandó), de igyekeztem félretenni minden előítéletemet, hiszen ettől az adás még lehet jó.

Az apa-lánya műsorvezetőpáros vendégei Kecskés Karina színésznő és férje, László voltak. Róluk megtudhattuk, hogy lassan tíz éve nevelik együtt Karina első házasságából származó lányát, valamint van két közös kisfiuk is. Ült még a stúdióban egy pszichológus szakértő és így öten várták a témáról szóló kisfilmeket, melyek két egyszülős család egyesülésének konfliktusoktól, súrlódásoktól nem mentes folyamatát mutatták be.

A műsor elején Rókusfalvy Lili nagyon lelkesen és hitelesen tett egy önvallomást, miszerint ők is mozaikcsalád, mire apukája rögtön letromfolta azzal, hogy dehogyis, ők egy teljesen harmonikus család. Hoppá! Ezek szerint a mozaikcsalád egy minősítő jelző? És ellentmond a harmóniának? Tapasztalatból tudom, hogy egy mozaikcsaládban is lehet teljességben és harmóniában élni, valamint az, hogy egy család mozaikcsalád-e, nem döntés kérdése, hanem tény. Mert ha vannak olyan gyerekek, akik az egyik fél előző kapcsolatából, házasságából születtek, akkor nincs mese, az bizony mozaikcsalád. Érdekes volt Rókusfalvynak ez a rekaciója, szakemberként szívesen megkérdezném tőle, hogy mi ennek a viszolygásnak és hárításnak az oka.

A kisfilmek egyszerűek, de bájosak voltak, tényleg próbálkoztak úgy bemutatni a mozaikdarabkák összeillesztésének nem könnyű folyamatát, ahogy ez a valóságban is elképzelhető. Kicsit sokallottam a nagyszülőket és a szerepükre irányuló fókuszt, néha olyan érzésem volt, mintha a filmek inkább a nagyszülők határátlépési próbálkozásait lennének hivatottak bemutatni, de ettől és néhány kis bakitól (pl. a két szülő azon búslakodik, hogy már sosem lesz kettesben töltött idejük, miközben egy következő jelenetből kiderül, hogy vannak apás hétvégék) eltekintve szerethetőek voltak a figurák, nem voltak túl kitekertek, mesterkéltek a párbeszédek, el lehetett hinni, hogy ez a két ember tényleg azon ügyködik, hogy egy szép mozaikot alkosson a két családrészből.

A stúdióban folytatott beszélgetések inkább csak a felszínt kapargatták, mintha senki sem mert volna jobban belemenni a sűrűjébe, nehogy ott eltévedjenek és a végén ne találjanak ki.

A műsor felénél jártunk már amikor mégis sikerült ingoványosabb talajra tévedni. A kisfilm egyik jelenetének kapcsán szóba került ugyanis az anya új párjának a szerepe. A pszichológus szakértő szerint, „ő nem lehet nevelőapa vagy pótapa, ő egy segítő társ az anya mellett”. Meg is kérdezték gyorsan a műsorvezetők Kecskés Karina férjét, hogy ő Karina kislányának inkább „apa” vagy „Laci”. Szegény ezek után mit tudott volna mondani, természetesen a „Laci”-t választotta, sőt arra a kérdésre, hogy „szoktad-e neki azt mondani, hogy lányom” szemlesütve, mint aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre, vallotta be, hogy bizony néha kicsúszik a száján. Később Karina elmondta, hogy ha a lánya családrajzot készít, Lacit és Karinát rajzolja oda szülőknek, hisz ők így élnek, majd Rókusfalvy Pál is megerősíti a lényeget: „neki ez a család”.

Ha neki ez a család, akkor kérdem én: miért nem lehet neki Laci szülőszereplő? Ja, merthogy neki már van egy apukája és őt nem kell pótolni? Így van! Nem is kell és nem is lehet. De ő nem ebben a családban él. Itt, ebben a családban Laci van apaszerepben, ő felel apaként a családban lévő összes gyerekért, függetlenül a vérségi köteléktől.

Miért félünk ennyire kimondani, hogy egy gyermeknek, akinek elváltak a szülei és két mozaikcsaládban is él, több szülőszerepet betöltő ember van az életében, mint egy hagyományos családban élőnek? Ez senkitől sem vesz el semmit. A vérszerinti anya nem lesz attól se rosszabb, se kevesebb, ha volt férjének új felesége szintén anyaszerepet vállal a gyerek mellett azokon a napokon, amiket náluk tölt.

Az új társ szülőként való el nem fogadása, azért is különösen érthetetlen, mert mindeközben folyamatosan nyomták azt a vonalat, miszerint a nagyszülőknek ezentúl több unokájuk lesz. A kisfilmben a szülők kifejezetten felhívták arra a náluk tébláboló nagyi figyelmét, hogy innentől már mindkettőjük gyerekére unokaként tekintsen. Most akkor, hogy is van ez? Nagyszülőnek lehet lenni, sőt kötelező, de szülőnek nem? A nagyi vegye tudomásul, hogy neki már három unokája van, miközben apa csapjon a szájára, ha véletlenül kicsúszik rajta, hogy gyerekem? 

Ideje lenne feloldani ezt az ellentmondást, és felszabadultan, minden szorongás nélkül kimondani és elfogadni azt a tényt, hogy anya/apa új párja igenis szülőszerepbe kerül a mozaikcsaládban.

Azt hiszem, ezzel a tévhittel kapcsolatban sok dolgunk van még.