Mozaik a családom

Mozaikcsaládban harmóniában

Működhet jól egy mozaikcsalád?

„Káosz a köbön?”,  „Csak a lojalitáskonfliktusok és a folyamatos viták tárháza.” „Illúzió, hogy egy ilyen össze-visszaságban lehet kiegyensúlyozottan élni? Lépten-nyomon botolok olyan borúlátó és elkeseredett megnyílvánulásokba, akár benne élőktől, akár olyanoktól, akik csak kívűlről szemlélnek két csetlő-botló mozaikszülőt, melyek azt sugallják: ez kész lehetetlenség. Gyakran az a nézet is megjelenik: jobb nem is belekezdeni, úgyis kudarc lesz a vége.

Törvényszerű, hogy káoszba torkolljon egy olyan párkapcsolatra épülő család, ahol az egyik vagy mindkét félnek vannak már gyermekei az előző házasságából? Nem feltétlenül! De jó, ha ismerjük azokat a fontos szempontokat, melyek hozzásegítik e komplex családi hálózatot a megfelelő működéshez.

 stones-1372677_1920.jpg 

Az egyik, talán legalapvetőbb, ám kevésbé tudatosított kérdés, hogy vajon mielőtt hozzákezd két ember egy új család kialakításához az előző családból hozott mozaikdarabkáival, valóban le tudta-e zárni az előző kapcsolatot, megtörtént-e az érzelmi leválás a volt házastársról. Számos esetben válás után éppen azok a szálak maradnak meg a volt házasfelek között, melyek miatt maga a külön költözés megtörtént: a játszmák, a tiszta kommunikáció hiánya, a másik folyamatos kontrollja, vagy épp a túlzott támaszkodás, függőség a házastárstól. Amíg ezek a különválás után is fennmaradnak, kicsi az esélye annak, hogy az érzelmi játszmákban benne ragadt szereplők stabil alapokon nyugvó, harmonikus kapcsolatot legyenek képesek kialakítani egy új partnerrel.

Ha a leválás meg is történt a volt házastársról, a mozaikcsalád kialakulásának kezdetét legtöbb esetben olyan időszak előzi meg, amikor a szülő egyedül él a gyermekével/gyermekeivel. Ebben a periódusban fennáll a rizikója a gyermek parentifikálódásának, azaz „szülősítésének”. A társ nélkül maradt szülő magányosnak érzi magát, a válás során szerzett sérelmeit gyógyítgatja, próbálja feldolgozni a veszteségeit, érzelmileg pedig a gyermekére, gyermekeire támaszkodik. Gyakran kerülnek ilyen esetekben a gyerekek afféle társszerepbe a szülő mellé. Az épphogy csak kiskamaszkorba lépő fiúgyermek rendszeresen kapja meg a „most már Te vagy a férfi a háznál” cimkét, amivel hatalmas felelősség ül a vállára. Az anya vele osztja meg érzéseit, gondolatait, amikkel ő nem tud mit kezdeni és mivel érzi, hogy képtelen megfelelni a férfiszerephez kapcsolódó elvárásoknak szorongás, bűntudat ébred benne. Mindemellett a szülő biztosítja a gyermekeit arról, hogy ők a legfontosabbak számára, és hogy igyekszik mindent megtenni azért, hogy nekik a válás ellenére is jó legyen. Mind a gyerekben, mind a szülőben kialakulhat egy kép, arról, hogy „megfelel ez így nekünk, remekül megleszünk mi így a válás után is”. Persze az élet rendre felülírja ezeket az elképzeléseket, a sebek begyógyulnak, a felnőttben megjelenik az igény az új párkapcsolatra. Ezt a tényt pedig nagyon nehéz bevezetni a gyerekek felé, ha korábban olyan illúzió vette körbe az egyszülős családot, mely szerint „nincs nekünk szükségünk senkire”. A szülőben megjelenik a szorongás, hisz úgy érzi „megcsalja” társszerepbe emelt gyermekét. Bújtatja új partnerét, titokban találkozik vele, a fürdőszobába zárkózva írja neki az sms-eket. A gyerek a szenzitív antennáival veszi a jeleket, érzékeli, hogy valami nincs rendben, feszültség és titok lappang a családban. Megéli, hogy a szülő szorong, minek következtében előbb-utóbb ő is jól felismerhető szorongásos tüneteket produkál.

 person-731165_1920.jpg

Amennyiben sikerül túllépni ezen az igen terhelt időszakon és a szülő felvállalja új partnerét a gyermeke előtt, még nem feltétlenül lesz feszültségmentes a helyzet. Hiszen ott leselkedik az újabb veszélyforrás: a szülő a lelkiismeretfurdalása következtében - amely abból fakad, hogy úgy érzi, megbántja gyermekét az új partner bevezetésével a családrendszerbe - a gyereket terheli meg a párjával kapcsolatos döntések felelősségével. Teszi ezt puszta jó szándékból, hisz gyermeke kedvébe akar járni azzal, hozza meg ő a döntéseket az új kapcsolatra vonatkozóan. Ezzel azonban hatalmas terhet pakol rá, akkorát, amekkorát egy gyermek nem bír el. Fölöttébb mérgezően hat a helyzetre, amikor az anya bizonytalansággal a lelkében, kezét tördelve kérdezi meg a gyermekét, hogy a barátja náluk vacsorázhat-e.  A gyermek érzi az anya szorongását ezáltal ő is feszültté válik. Az döntés súlya alatt tehetetlennek éli meg magát, fogalma sincs, mit tegyen, mikor ad jó vagy rossz választ a kérdésekre. Tehetetlenségéből fakadó frusztrációja következtében pedig agresszívan, elutasítóan reagál a kialakult szituációra és legfőképp az új „családtagra”. A szülőben pedig fokozódik a bizonytalanság, amely megakadályozza az új kapcsolat tovább fejlődését. Lemondja a vacsorát, megkéri párját, hogy találkozzanak kevesebbet, újra titokban kezd vele kommunikálni. Pedig a gyermek nem a kapcsolatot vagy az új partner személyét utasítja el, hanem azt a helyzetet, amelyben szülőjét szorongónak, bizonytalannak látja.

 

Amikor szülő megszabadul az új partner (és annak gyermekei) bevezetésével kapcsolatos félelmeitől és megérik benne az a biztonság, hogy a két család egyesítése jó döntés, és nem azért, mert a gyermek így határozott vagy jóváhagyását adta, hanem mert ő és a párja ezt látják legjobbnak mindenki számára, elkezdődhet az apró mozaikdarabkák egymáshoz illesztése. És hogy ez valóban szemet és szívet gyönyörködtető műalkotás legyen, ne pedig csak a törött darabkák random egyvelege, ahhoz meghatározott szerepekre, szabályokra, határokra, tiszta és nyílt kommunikációra van szükség.

 family-1480074_1920.png

Szerepek tekintetében a legfontosabb, hogy minden családtag tisztában legyen vele, hogy a család része, még akkor is, ha töredék időt, akár csak kéthetente egy hétvégét tölt a mozaikban. Egészen kis apróságokon múlhat, hogy valaki vendégnek érzi magát egy otthonban vagy azt éli meg, hogy haza jött, még ha ez az otthon a második otthona is. Egy saját alvóhely, egy fiók vagy polc, ami csak az övé, a mindig ott lévő használati tárgyai, a komódra kitett családi fotó, melyen ott látja saját magát is, mind segítenek abban egy gyermeknek, hogy érezze: oda tartozik. A tárgyaknál azonban még erősebb összetartozásérzést adnak a közös családi szokások, rituálék, valamint a szabályok. Szabályok, amelyek mindenkire vonatkoznak. Függetlenül attól, hogy mennyi időt tölt a családnál a gyermek. Ha más szabályok érvényesek arra a gyermekre, aki csak ritkábban van jelen a mozaikcsaládban, ha vele engedékenyebbek ezeken a napokon a szülők, a tartósabban ott élő gyermekekben jogosan ébrednek feszültségek mostohatestvérükkel szemben. Ez nem csak a gyerekek kapcsolatára, de az egész családi rendszerre kihat, megmérgezve akár a két felnőtt párkapcsolatát is. Fontosak tehát a családszabályok, amelynek betartása mindenki számára elengedhetetlen.

 

A mozaikcsaládot átszövő szabályokkal kapcsolatban pedig felmerül a kérdés: Vajon ki a felelős mindezek betartásáért? És így el is érkeztünk a mozaikcsaláddá alakulás kulcsmozzanatához, ahhoz a ponthoz, amely leginkább meghatározza, lesz-e a két különálló rendszerből valóban egy család vagy az összeköltözés pusztán két egyszülős formáció egy háztartásban élését jelenti: ez pedig nem más, mint a szülői szövetség kialakítása a két felnőtt között. Ha ugyanis úgy tekintünk egy mozaikcsaládra, mint egy egységes összetartozó rendszerre, melynek a működését szabályok határozzák meg, akkor ez csak abban az esetben lehetséges, ha mindkét felnőtt szülőszerepbe kerül és együtt lesznek felelősek a családban élő összes gyermekért. És ez a felelősség ugyanúgy vonatkozik a róluk való gondoskodásra, a feléjük irányuló pozitív megerősítésekre, a bizalom megteremtésére, az együtt töltött minőségi időre, mint a szabályok betartására. Ha mindkét szülő továbbra is csak a vérszerinti gyermekeire vonatkoztatva tölti be a szülői funkcióit a másik pedig pusztán külső szemlélőként van jelen, abból nem lesz egységes, harmonikus mozaikkép. Ahhoz pedig, hogy a két szülő valóban képes legyen egyetértésben és együttműködésben ezt a felelősséget felvállalni elengedhetetlen, hogy erős, megingathatatlan szövetség alakuljon ki kettőjük között. Akárcsak egy hagyományos családban, a mozaikcsaládban is az adja a stabilitást, a biztonságot, a harmóniát a családtagok számára, ha mindezek a család alapját képező párkapcsolatban is megtalálhatóak.

tiztevhit_foto.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mozaikacsaladom.blog.hu/api/trackback/id/tr3216194444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mozaik a családom

Blog a a harmonikus együttélésre törekvő "mozaikkészítőknek" a mozaikcsalád-építés nehézségeiről, örömeiről, tanulságos élményeiről

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek