Mozaik a családom

Mozaikcsaládban harmóniában

A biztonság pillérei
Szabályok, szokások, rituálék

 

Mozaikcsalád kialakításánál nem csak azért vannak nehéz helyzetben a szülők, mert két külön család szabályrendszerét kell összefésülni, hanem azért is, mert a családegyesítést megelőző válási krízist követően elképzelhető, hogy fellazultak a gyermeket körülvevő szabályrendszerek. Ha szó szerint értjük a mozaikot, és a mozaikcsaládot valóban egy olyan rendszernek képzeljük el, mint egy apró törött darabkákból készített műalkotást, akkor a szabályok azok, melyeknek nagy szerepük van a mozaikdarabkák elrendezkedésében azaz a teljes összkép kialakításában. Ugyanazokból a darabkákból más-más elrendezéssel kialakítható egy kaotikus, zavaros kép, de harmonikus, gyönyörű alkotás is, aminek a látványa kellemes érzéseket hív elő belőlünk, harmóniát, nyugalmat, kiegyensúlyozottságot sugall.

sakk_szanaly_csalad_foto.jpg

A keretet adó alapszabályokról a pár két tagjának mindenképpen érdemes beszélni mielőtt megtörténik a családegyesítés. Ragadjunk tollat és papírt a párunkkal folytatott beszélgetés, tervezgetés során és gondoljunk végig egy hétköznapot és egy hétvégét onnantól kezdve, hogy felébredünk egészen addig, amíg este mindenki ágyba nem kerül. Vegyük szemügyre a teljes napot abból a szempontból, hogy milyen feladatai vannak a gyerekeinknek, milyen szabályok betartását várjuk el tőlük, mi az, amiben engedékenyebbek vagyunk, és mi az, amihez nagyon ragaszkodunk.

Amennyiben vannak már kialakult családszabályaink, akkor nagyon lényeges az is, hogy ezek betartásáért ki és hogy felel. Ne engedjük ki a szülői szerepkört a kezünkből, akkor is a két felnőtt családtag legyen a szabályok betartásáért felelős személy, ha a gyerekek között vannak kicsik és nagyok. Mi szülők vagyunk azok, akik a szabályokért felelősek, a mi dolgunk, hogy rendet tartsunk a családban.

Ezt a felelőséget egymás között viszont mindenképp osszuk meg! Ne teremtsünk olyan aszimmetrikus helyzetet, melyben az egyik szülő a ’mumus’, aki mindenképp ellenőrzi és megköveteli a gyerekektől az elvárt viselkedésformákat, a másik pedig az engedékeny. Mozaikcsaládokban az ehhez hasonló felállás kialakulásának rizikófaktora lehet az engedékeny szülőnek az az ideológiája, mely szerint nem szeretné azt a kevés időt is, amit ott töltenek a gyerekek, fegyelmezéssel, korlátozással teletűzdelni. Ez az egyensúlytalanság azonban melegágya lehet a családtagok közötti feszültségek kialakulásának és könnyen vezethet olyan megbillenéshez, ami a teljes család dinamikáját és létét veszélyezteti.

szabalyok_ritualek_egyutt_foto.jpg

Az, hogy szülőként mindketten felelősek vagyunk a szabályok betartásáért egyben jelentse azt is, hogy mindkét szülő az összes gyermekre ugyanúgy figyel. Óvakodjunk attól a megosztástól, melynek értelmében mindenki csak a vérszerinti gyermekein kérheti számon ezeket! Családszabályokról van szó, melyekért mindketten egyformán felelősek vagyunk, függetlenül attól, hogy kinek a vérszerinti gyermekéről van szó.

Ezek a családszabályok a mieink, ettől (is) leszünk egy család. Módosításukba, eltörlésükbe, új szabályok beemelésébe senki más nem szólhat bele, csak a családunk tagjai. Ha a gyermekeink különélő szülője próbálkozik azzal, hogy a mi szabályainkban változtassunk, azaz igazodjunk a nála elvártakhoz, próbáljuk vele megértetni, hogy mivel más családról, más szereplőkről és más családi dinamikáról van szó, nem lehet mindkét helyen minden keretet ugyanúgy alkalmazni! Oszlassuk el az aggályait afelől, hogy a gyereknek ártanánk azzal, hogy a két különböző rendszerben más-más szabályokhoz kell alkalmazkodnia! Óvodában, iskolában is mások a szabályok, mint otthon, sőt a nagyinál is egész mást és másképp szabad, a gyerekek mégis könnyedén igazodnak a különböző szabályrendszerekhez. Eredendően is rugalmasabbak, az eltérő családszerkezethez és az ebből fakadó eltérő szabályokhoz való alkalmazkodás pedig erősíti ezt a rugalmasságukat és nyitottá teszi őket arra, hogy a világ sokszínű.

De, hogy ne csak a korlátozásokról beszéljünk, szabályrendszer megteremtése mellett kulcsfontosságú a közös családi szokások megteremtése, kialakítása is.

A rituálék, közös szokások a családokban nagy jelentőséggel bírnak. Erősítik a családtagok összetartozásérzését, biztonságot, kiszámíthatóságot nyújtanak a gyermekeknek, segítik a családi identitás kialakulását. Azokban a családokban felnövő gyermekek, ahol jelen vannak a családi szokások, kevésbé szorongóak, kamaszkorba lépve kisebb eséllyel válnak deviánssá vagy függőségek áldozatává. Gyermekeink pszichés egészségére tehát mindenféleképpen védőfaktorként hat, ha jelen vannak a rituálék a családban. Egy mozaikcsaládban élő gyermek élete általában sokkal zűrzavarosabb, mint a hagyományos családban felnövekvő társaié, több a bizonytalanságot okozó faktor és az alkalmazkodást igénylő helyzet.

Mozaikcsaládunkban különösen figyeljünk arra, hogy alakítsunk ki olyan családi szokásokat, melyek visszatérően jellemzik családi életünket. Nem kell nagy dolgokra gondolni, a vasárnap reggelire rendszeresen fogyasztott tojásrántotta, melyet mindig apa készít, vagy a péntek esti közös társasjátékozás, vagy akár az, hogy az étkezőasztalnál kinek hol a helye, mind olyan családi szokások, rítusok, melyek segítik egyrészt a családdá alakulást másrészt megteremtik a családtagok biztoságérzetét.

Sokszor ezek a rítusok nem is tudatosan, hanem spontán maguktól alakulva születnek meg, akár csak hónapok elteltével tudatosul mindenkiben, hogy a kialakult viselkedés vagy állapot szokássá vált a családban. Onnantól viszont figyeljünk rájuk, tartsuk őket becsben, hisz nagy értéket jelentenek családunk számára!

szabalyok_ritualek_szokas_kez_foto.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozaikacsaladom.blog.hu/api/trackback/id/tr8915614840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mozaik a családom

Blog a a harmonikus együttélésre törekvő "mozaikkészítőknek" a mozaikcsalád-építés nehézségeiről, örömeiről, tanulságos élményeiről

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása